A jövő évi adótörvény-tervezet szerint a kormány 8,5 milliárd forintot biztosít az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer bevezetésére, amire 2015. január elsején kerül sor. A rendszert azért hozzák létre, hogy így csökkentsék a közteher megfizetésével kapcsolatos visszaéléseket, valamint hogy növeljék az élelmiszer-biztonságot.
A rendszer bevezetéséhez szükséges jogszabályért és a jogszabály módosító javaslatok kidolgozásáért, valamint a kapcsolódó előterjesztések benyújtásáért a nemzetgazdasági miniszter a felelős. A megfelelő működéshez szükséges számítógépes infrastruktúrát állami tulajdonban levő szerverteremben fogják majd kiépíteni, amit a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. fog elvégezni.
Bővebben: 8,5 Mrd forintból fejlesztik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert
Egészségük és környezetük megóvására a legtöbben nem fordítanak elegendő figyelmet. Csak akkor kapnak észbe, amikor már túl késő: áldozatul esnek egy komoly betegségnek, illetve környezetük szinte élhetetlenné válik annak teljes kiaknázása és a sok szemét miatt. Ez részben nem a lakosság hibája, hiszen a vezetés feladata is lenne, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára. Mind egészségünk, mind a környezet védelme érdekében akkor kell elkezdenünk tenni, amikor még nem késő, amikor a káros folyamatok még visszafordíthatók.
A króm, az ólom és a higany is megtalálható azon mérgező fémek között, amelyek a nemzet vízi útjait szennyezik. Egy újfajta kémiai eljárás rendkívül hatékonynak bizonyulhat nem csupán a szennyezés eltávolításában, hanem az olyan nemesfémek, mint például az arany, kinyerésében is.
A washingtoni Richlandben található Department of Energy’s Pacific Northwest National Laboratory-ban kifejlesztett új módszer két összetevőn nyugszik. Az egyik egy kerámia szilikátum, amely por vagy granulátum formában szerezhető be. A kerámia szemcsék átmérője 5-15 mikrométer közötti, és sűrűn elrendezett, hengeres pórusok találhatók a felszínükön.
Az új online pénztárgépek ára szeptemberre már csökkent valamennyire, de még így is meglehetősen magas. Korábban még 170 ezer forint körül mozgott egy ilyen gép beszerzési ára, jelenleg pedig 120–140 ezer forint környékén. Mondani sem kell, a legegyszerűbb módja annak, hogy megtaláljuk a legolcsóbb változatot, ha minél több eladónál érdeklődünk – a szakértők arra számítanak, hogy a következő hónapokban tovább csökken majd az internetes adatátvitelre képes pénztárgépek ára, így ha jó pillanatban vásárolunk, akár tízezreket is megspórolhatunk magunknak.
Németország nem szabhat hosszú távú feltételeket az energiaipar résztvevőinek az emisszió-kibocsátás tekintetében. - mondta Barbara Helfferich, az Európai Tanács szóvivője Brüsszelben. Az EU egyetért a német kormány 2008-2012 közötti időszakára vonatkozó környezetvédelmi programjával, ezzel a feltétellel.
Így a német vállalatoknak ebben az időintervallumban 453,1 millió tonna szén-dioxid kibocsátás helyett 6 százalékkal kevesebbet engedélyeznek, mint azt korábban Berlin tervezte.
Sigmar Gabriel (SPD) környezetvédelmi miniszter üdvözölte a döntést. Ezzel a gazdaságnak csak "egy iránymutatást kapnak a vállalatt a tervekhez"- mondta Berlinben.