Az új online pénztárgépek ára szeptemberre már csökkent valamennyire, de még így is meglehetősen magas. Korábban még 170 ezer forint körül mozgott egy ilyen gép beszerzési ára, jelenleg pedig 120–140 ezer forint környékén. Mondani sem kell, a legegyszerűbb módja annak, hogy megtaláljuk a legolcsóbb változatot, ha minél több eladónál érdeklődünk – a szakértők arra számítanak, hogy a következő hónapokban tovább csökken majd az internetes adatátvitelre képes pénztárgépek ára, így ha jó pillanatban vásárolunk, akár tízezreket is megspórolhatunk magunknak.
Ezek persze a nettó árak, a forgalmi adó még tovább növeli a kiadás összegét. További lehetőséget ad a költségek lefaragására az állam által biztosított támogatás, amellyel a nehezebb helyzetben lévő kereskedőkön segítenek. Az állam legfeljebb öt pénztárgép lecseréléséhez ad egyenként ötvenezer forintos támogatást. Ez persze nem fedezi a csere teljes összegét, ettől eltekintve is nagy segítség lehet azonban. Az sem mindegy, hogy milyen típust választunk, jelenleg ugyanis már tizennégy különféle online pénztárgép közül válogathatnak a kereskedők. Az egyes típusok közötti különbségek elsősorban azok kialakításában érhetőek tetten, így aszerint válogathatunk, hogy milyen gyakorisággal vagy milyen körülmények között használjuk a gépet. Ha tehát jól meg tudjuk határozni, pontosan milyen gépre van szükségünk, azzal is plusz kiadásokat spórolhatunk meg. Sajnos mivel teljesen új típusok kerülnek bevezetésre, ezért olcsóbb használt pénztárgépek megvásárlására nincsen lehetőségünk, éppen ezért fontos – kiemelten akkor, ha több gépet is le kell cserélni.